2008. március 10., hétfő

Mindjárt

Helyes-e vagy nem helyes, de alig várom, hogy túllegyek ezen a vizsgán. Pedig még nem vagyok rá kész, akkor sem hiszem, hogy az leszek. Ma már biztos nem. Holnap reggeltől délutánig újra nekivágok. Az este többé nem alkalmas tervezésre, csak végzésre. Mindenkire igaz, hogy most él. De mitől élet az élet? Megteszem, ami tőlem telik, a többség szerint túl sokat is. Nekem elég, ha továbbra is minden rendben marad.

Persze, mindig van hiányosság, van, ami túlságosan alulmarad arányaiban az életben. Halogatom, halogatom... de ezt nem tehetem örökké. Szeretném megtalálni azt az embert, aki büszke lehet arra, amit teszek, és megbocsátja bűneimet. És én is büszke lehetek rá és megbocsátanám, elfogadnám hibáit. Majd egyszer...
.
Mark Brown & Sarah Cracknell - The Journey Continues:

Az egyik ember szerint: "Mindig a holnap a legzsúfoltabb nap."

2008. március 9., vasárnap

Lassan összeáll a kép

Bizony, hogy összeáll.. bár általában ilyenkor szoktam földbe döngölődni, mert azt hiszem, sínen vagyok, aztán összezavarodik minden. De olyan sok vesztenivalóm akkor sincs, ha mind közül ez a legfontosabb óra. Vissza akarom kapni az életemet, mert úgy érzem, egy elvarázsolt világban sínylődök. Vagy ez a valóság?

2008. március 7., péntek

Elgázoltatásom

[Ez itt a kép helye:
1
mint egy óra van hátra, és
1
azaz egyszer élünk]
Határozottan nem tudom, mit szeretnék. Igazán akarom-e? Tudom, hogy saját magamnak kell ezt kitalálni. Ha megvan, akkor tudok küzdeni érte. Nem tudom, helyes-e, amit teszek, csak a megérzéseimre tudok hallgatni, azok sosem hagytak cserben. Ha ma nem hallgatok rájuk, akkor elütött volna egy autó. Épp a 14. óra előtt, miután kinyomtattam a tervemet. A sofőr le se fékezett, észre se vett. Vajon kinek hiányoznék? Lehet, épp akkor lett volna a temetésem, mint talán így a záróm lesz. Ha csak nem öntötte ki Annuska az olajat...
Moby - Extreme Ways:

2008. március 5., szerda

Egy felszabadult pill


Na, asszem bevettem a "nem-érdekel kapszulát", csak rá ne fázzak.. De állítólag így nem fáj annyira. Töröm magam, de kit érdekel... ha mást nem, engem sem. Irány bulej... holnap relatíve szabadnap. Csak főbíráló, vagy mi leszek. (Már nem vagyok beszámítható.)

Basshunter: Now You're Gone:
http://www.youtube.com/watch?v=bzC2E-2dysA

2008. március 4., kedd

Este mégis jó

(Jackson 5 - ABC)
Sikerült tegnap minden. És nem is éreztem megerőltetőnek. Ma sikeresnek mondható napom volt. Ma nincs annyira sok dolgom. Túl vagyok a nehezén, mondhatni. Lassan véget ér. De persze aztán jön valami más. Mindig jön.

2008. március 3., hétfő

Hajrá

Már megint.. ill. még mindig ki sem látszom a sok tennivalóból! De megcsinálok mindent még lefekvés előtt! A túlélésre játszom, hisz már nem sok híja.

15.. 14.. 13.. 12.. 11.. 10.. 9.. 8.. 7.. 6.. 5.. 4

2008. március 1., szombat

Rügyezünk?

A nap felkeltétől a nap enyésztéig végtelen tervezetírás nyújtózkodott végig. De mostmár:
(David Jordan - Sun Goes Down)



A leghosszabb február volt ez a szökőévek közül is. Örülök, hogy vége, mert a március, az március. Mostmár az utolsó tavalyi falevelek is eltűnnek a fákról, helyükre új levelek nőnek és nem is kérdezik, hol van már a tavalyi hó. Nem kérdeznek, csak nőnek, élnek és virulnak.


2008. február 25., hétfő

Zsarnokság

Hiszem, hogy az optimizmus mellettem áll. A jókedv folyton vissza-visszatérőben van, csak a pillanatnyi helyzet próbálja leverni. De ennek március 13-án bárhogy is, de vége lesz. A legnehezebb két hét most kezdődött. Csak ezt kell kibírni, aztán visszakapom a szabadságomat, nem függök a tökmagképző zsarnoki rendszerétől.

2008. február 23., szombat

Precíz

Azért is megmutatom, hogy meg tudom csinálni! Olyanokat tervezek... hármat két nap alatt!! Alapos munkát végzek, mint mindig. Igen, eddig el voltam maradva, de mostmár nem hagyom magam, nem hagyom, hogy a rosszkedv, a nátha, vagy bármi kifogjon rajtam, mert igenis szeretem ezt csinálni! Tanár leszek a gyakorlatban még 3 hétig, papiron meg juniustól... és mosolygok hozzá. XD

2008. február 21., csütörtök

Halló


Azt hittem, minden fontos számot megismertettem a telómmal. Erre egy hétig magára hagyom, mikor igazán még meg sem ismertem, és két olyan szám is keresett, akit telókám nem ismert. Én sem. De egy hét után cikinek tartottam magyarázkodni, hogy ugyan miért nem hívtam vissza. És ahogy telik az idő a helyzet csak romlik. Végül dobtam 1-1 sms-t, de erre meg semmi reakció. Biztos már tárgytalan... de ha mégis fontos, talán újrahívnak. Talán egyszer megtudom, hogy kik voltak, vagy nem. Hívjak fel ismeretlen számokat, hogy valamikor, napokkal - lassan hetekkel - ezelőtt erről a számról kerestek? Ki az az elvetemült, aki a mai világban kibír egy bő hetet teló nélkül? Máskor nem keres senki. Legalábbis nem tűnik fel.

2008. február 20., szerda

Nagylevegő

Most veszek egy nagylevegőt, becsukom a szemem, és fejest ugrok. Nem számít, ha nem tudsz úszni, most megtanulod. Ha nem sikerül, az nem érdekel senkit. Ha sikerül, akkor tényleg minden rendben van. Megveregetik a válladat és az élet megy tovább. Bár tudnám, hova, de hova.. ha egyáltalán visz az utam! De tán csak visz! Jaj, megpróbálom nem túlreagálni, vagy épp azt kéne? Up-and-down... pattog az agyam, mint egy labda, inkább lassan szeretnék becsöpögni a hálóba.. lehet? vagy a mindjárt-itt-a-vége hangulat miatt a fuss-el-véle kapkodásra van szükség? Bárhogy lesz, úgy lesz!

2008. február 19., kedd

Cenzúra


Na, már itt is vírusokat küldözgetnek.. inkább töröltem a bejegyzést, nehogy rákattintson egy óvatlan olvasó. Még jó, hogy nem privát gépen ügyködtem. Mellesleg máskor is cenzúrázhatom a saját bejegyzéseimet, nem kell ahhoz vírusos link a megjegyzésbe. Kétféle ember olvassa a blogomat, aki írja is, meg aki csak olvassa. Én, aki írom, tudom, nekem mi tetszik, s ami nem tetszik, kitörölhetem. Az olvasó legfeljebb válogathat, de attól a nemtetsző bejegyzés még ottmarad.
Más. Tévúton járok. Valószínűleg még nem találtam meg a helyemet, ill. a helyes utat, mert hétről hétre ütnek be teljesen váratlan események. Félelmetes, de mindig van valami, ami miatt a dolgok mostanában nem mennek olyan simán, mint azelőtt. De mi előtt? Hol rontottam el, ha elrontottam, és hogy tehetném jóvá?

2008. február 16., szombat

Minden rendben?

Milyen könnyű mondani: bármi történjék is, az egészség az első, egyél sok gyümölcsöt, aludjál eleget és kerülj mindent, ami egészségtelen. Ennek a megszervezését bizonyos körülmények egyenesen lehetetlenné teszik, de mindent megteszek, hogy megpróbáljak megbírkózni a lehetetlennel. Olyan még nem volt, hogy ne legyen sehogyse, de a "Minden rendben?" kérdésre akkor is "Minden rendben." a felelet, ha ezt a legnagyobb nehézségek árán érem el. A lényeg, hogy elérjem.. ezt csak magunknak köszönhetjük. Panaszáradatból van elég a világon.

Na, ebből most biztos nem lehet érteni semmit... ez van. Hatalmas többlet egyrészről, hatalmas hiány másrészről. Így van egyensúlyban a világ. Az élet szép!

2008. február 10., vasárnap

Csigavér

Talán van megoldás. Talán nem olyan nagyon kritikus a helyzet. Talán lenyugodtam. De nem akarom elkiabálni, hisz még nem történt semmi, csak nyugi. "Majd belejövök ebbe is, mint bármibe, amibe eddig belefogtam." - mondta egy személy, aki fontosabb számomra, mint hinném. Én mindenesetre azt gondolom, hogy újra meg kell tanulnom az orrommal kiszántani a földet, mert már lassan nem ér le. Hogy bennem van-e hiba, vagy amúgy is mindenkiben vibrál a feszültség, akár egy stroboszkóp... azt nem tudom. De az biztos, hogy egyszer hopp, máskor... és volt már annyi hopp, hogy nem csoda, ha kopp.

2008. február 8., péntek

Blöki

Képlékeny világban élünk. Kipányvázott életünkből menekülnénk, hogy aztán keressük meg a pontot, ahová ki voltunk kötve, mert azért ott mégiscsak biztonságban éreztük magunkat. Volt egy kutyám. Mindig elszökött, nem bírta a fogságot, de etetésre mindig hazajött. Csak kalandozni járt el. Igazi magyar kutya volt. Csak látszólag volt vad, amikor meg kellett volna küzdenie egy erősebb kutyával, alulmaradt és elvérzett. Az álmainak élt.

2008. február 6., szerda

Pity Dreamer

Aki észreveszi, hogy átverik, becsapják, kihasználják és még ezután is úgy áll hozzá a világ dolgaihoz, mintha minden rendben lenne, az egyrészt javíthatatlanul optimista, másrészt állatira naív. Aki mer álmodni nagyokat, miközben fogalma sincs a világ működésének alapvető rendjéről, az merész, ha ezt másokkal is megosztja, nevetséges. Ha még ezek után is hisz abban, hogy az álomból cél, a célból valóság lehet, akkor elvakultan álmodozó.

Ez vagyok én. De sebaj, majd jönnek a pofonok és szép lassan helyrerázódom. Azt gondolom, értem, hogy működik a világ, de kezelni azt már kevésbé tudom. És még mindig rengeteg apróság van, amiről sose hinném, hogy ezt is fontos tudni, aztán rájövök, hogy mindig is tudnom kellett volna.

2008. február 4., hétfő

Szerelemvonat


Itt az indulási idő, mégsem indulunk.. hol marad a füttyjel? Sebaj, legfeljebb kések egy kicsit. Addig is olvasok. Legalább több időm marad erre. De hány könyv kell ahhoz, hogy a végállomásig kitartson? Hisz hetek múlhatnak el és még mindig nem igaz, hogy "a vonat nem vár, elindult már..." A szerelemvonatból egyre többen szállnak ki, mert sztrájk van.
.
Mit akarnak elérni? Határozatlan időre beszüntetik a szeretetet. Addig nincs szerelem, míg minden ember rá nem talál a párjára. A kérés teljesíthetetlen, de a vonatok nem mozdulnak. Reménykednek, pedig tudjuk, hogy nincs az a csillagállás, ami összehozhatná a kérésüket. És mi van, ha tévedünk?
.
Demjén Ferenc - Szerelemvonat:

2008. február 2., szombat

Buborék

Ma egy újabb barát szerelembuborékja pukkant ki.. Még jó, hogy erre esélyem sincs, de azért szeretném, hogy legalább a barátaimnak meglegyen a boldogságuk. Még van néhány ember, aki továbbra is harmonikus (vagy kevésbé harmonikus) kapcsolatban él, ez maradjon is így. Attól, hogy a kártyavárak összedőlni látszanak, nem jelenti, hogy nem lehet újraépíteni őket egy másik, kevésbé szeles helyen. Persze nehéz megtalálni, hol nincs huzat.

2008. január 31., csütörtök

Szaloncukor


Ma szaloncukor lettem. Ha legközelebb óvodás leszek, szaloncukornak öltözök farsangon. Édes és szép, mindenki szereti. Egyetlen hátulütője, hogy a fára akasztják. Azt meg nem szeretném, hogy felakasszanak.

Alapvetően ez egy peches nap, de mégsem érzem annak. Mondhatnám, hogy már megint a tolvajok... mert igen. Mondhatnám, hogy majd lekéstem a vonatot és kifutottam a lelkem.. de a kalauz kedves volt. Útközben elhagytam a cipősarkam.. de volt másik és meg tudom javíttatni.

Pár hónapja nem gondoltam volna, hogy ennyi barátom van. Sokak panaszkodását hallgattam végig az elmúlt héten, és ha nem lennének azok a barátaim, akik szintén optimisták, mint én, a végén elhinném, hogy nincs kiút. Sőt.. az optimizmus azon fokára jutottam, hogy nem is kell kiút, jól érzem magam a pocsolyában. És attól se félek, ha oda sodor a szél, ahol jó.

2008. január 30., szerda

Nincs pasi, nincs sírás

Jaj, de jó, hogy láttam, milyen visszataszítóvá válhat az ember, ha folyton csak sóvárog. Nem áll ki az élete másból csak síránkozásból és szerencsétlenné válik csak. Inkább legyek büszkén szingli, mint egy folyton nyavalygó, aki maga alatt vágja a fát.

Aranyszabály: Ne sóvárogj!