2010. június 25., péntek

Neverending


Ne mondják már, hogy itt mindig csak szomorkodom, pedig azért történik velem jó is, csudajó! Mert bizony menyasszony lettem, és elköltöztem hazulról végre nagysokára, ezt is megélhettük. Távolabbi szövevények még nincsenek, de happy az élet, very happy! És végre megtaláltam ezt a nótát is!
.
Katan - Gyűrű dal

2010. június 15., kedd

Nemtomki erkölcsey

A munkaviszonyom utolsó napja ez, még ha szabadsággal is. Könnyes szemmel és bizakodva búcsúztak a főnökeim, hogy ősztől várnak vissza, de persze tudom jól, hogy pénz a lelke mindennek, s a szinte ingyen dolgozó munkaerő mindig jól jön. Főleg egy olyan totál káosz csatatéren, mint az ott. Bár azt mondják, máshol is dől a fal a hülyeségtől és szakad a plafon a hazudozástól.
.
Mindenesetre büszke vagyok magamra, hiszen leéltem augusztus 24. óta egy tanévet úgy, hogy tettem valamit a helyért úgy, hogy csorba sem esett az erkölcsömön. Még ha le is tegez a diákok egy része, s a tanárok közül nem tegeződöm mindenkivel, akkor is jó vagyok, hiszen megtartottam azt a bizonyos három lépés távolságot, amit néhányan nem, s ebből fakad nem is kevés probléma.
.
Hiszem, hogy a szerelem akkor igazi, ha nem elvakít, hanem erőt ad és (ki)tartást, amikor más elveszti erejét és (ki)tartását. Nem pótcselekvés, nem hobby, hanem az élet alapvető mozgatórugója. Ez szab keretet ahhoz, hogy mit érdemes életünk részévé avanzsálni, s mi az, amit meghagyunk másnak. Nem kérek vuvuzela szerenádot vagy börtöntetkót a karomra, viszont kérek közös ágyat, nagy ölelést esténként és tanácsokat a hogyantovábbhoz.

2010. május 27., csütörtök

Egy könyv a sok közül


Boldoggá tesz, hogy a közeljövőben jelentős változások mennek végbe. Az én életemben is. Megváltozik a világ, mert másik szemszögből láthatom. Félelmetes, de azért bizakodom. Van, aki szeret, akit szeretek, s így kerek a világ. Bárcsak az életem más területeiről is sejthetnék valami jót! De hátha, amint ez a cikk írja, úgy én is reménykedem, hogy nem vagyok alkalmas a felesleges ember szerepének a betöltésére, ezért kapok végre valami tartalmasabbat.
.
Őszintén szólva csalódtam a lehetőségben, miszerint a tanulás több kaput nyit meg az életben, és hogy a tudást nem veszik el tőlünk, stb. Eddig legalábbis nem nyitott meg szinte semmi olyat, amivel a tarsolyomban bátran indulhatnék önálló utamra. Azt mondják, ilyen a világ, és ennek is örülnöm kell. Egy éven keresztül... kicsit hosszú ez az idő ahhoz, hogy a kezdeti lelkesedésemet megőrizzem.
.
Rendbe hoztam, úgymond takaríthatóvá tettem a könyvtárat és teljes amatőr leltárt készítettem a könyvekből. Ez minden. Büszke vagyok rá, egyszer-kétszer meg is dicsértek érte. De ennek már több hónapja. S azóta igazából csak egy könyv vagyok a sok közül, amit nem forgatnak naponta. Porosodok a polcon, szomorúan. De legalább a polcon! Tele reménnyel, hogy eljön majd egy szebb kor!

The Proclaimers - I'm gonna be

2010. május 21., péntek

Q10


Amikor ennyi felhő az égen, s ennyi eső hull alá, ki a fene gondolná, hogy egyébként az esetek többségében ilyenkor már szinte tombol a nyár? És hol mondhatja optimistának magát az az ember, aki nem optimista még a legborzasztóbb körülmények között is. Megmarad-e Edelénynél az a csupa csutak víztartó földmű, pontosabban sármű? Esetleg vízmű?Tegnap, amikor reggelre eltűntek róla az emberek azt gondoltam, na, ez még ma összedől, és nem dőlt össze. Most pedig kezdem azt hinni, nem is fog!
.
Néha (túl sűrű) olyan türelmetlen vagyok. Ki kell találnom valamit az ilyen helyzetekre, mert nem jól van ez így. Legközelebb, ha azt mondják, ugorjak be a kútba, nem értetlenkedem, nem pattogok. Megvárom, hogy elérjen a talajvíz egészen a tetejéig, nem sok híja, majd óvatosan belemerülök, nehogy összehúzza a görcs a lábam, és élvezem ezt a csöppnyi medencét. Az igazi Q10 (kút'íz) jót tesz a bőrnek, nemde?
.
Rammstein - Frühling in Paris

2010. május 7., péntek

Földi 'n' dúlás


Úgy érzem, meg kell védenem magam. Ahogy gyűlnek a felhők, egyre valószínűbbnek tűnik az égszakadás, a földindulás. Tévelygő utamon - miközben igyekszem fedezékbe vonulni - kedves arcok mondogatják: jó úton járok, s a térkép, amit használok tökéletes. Jó, jó - gondoltam magamban -, de ahol ilyen viharok dúlnak, ki tudja, át kellene-e rajzolni azt a térképet minden sűrűn. Mert bár vannak leletek régről, amik bizonyítják: a történelem létezik, tapasztalataim mégis azt sugallják, minden út ledől, amin egyszer már jártam, ezért jaj nekem, ha eltévedek.
.
A távolból üvöltő hangokat hallok, melyeket néha közel húz a szél. Ilyenkor képtelenség eldönteni, hogy maga a szél üvölt, avagy megmentendő, esetleg elkárhozott lelkek. Ateisták üvöltenek talán, hogy nincs Isten, s menjek én is oda, fedezékbe? Vagy maga az Isten? Hiába, figyelek, agyalok, nem értem a szavuk.
.
Legyen már világosság! Süssön ki a nap az embernek fejében, kacagása ne gúnyból és áskálódásból fakadjon, hanem színtiszta boldogságból! Ezt kívánom.

.
Belmondó - Malacfarsang

2010. március 30., kedd

Kivirágos pirkadat


Véget ért a zimankó, én pedig nem számolok itt be, hogy élek, remélek. Emiatt irulok-pirulok, no de virulok. Aminek küszködtem eleget tenni, azt megcselekedtem, úgyhogy no para. Arra ok legfeljebb azért van, hogy milyen lesz a fogadtatás, ha már így szuperált a fogantatás. Hogy félreértés ne essék, tessék elárulom, egy iromány a mondatom alanya, mondhatom, nincs másik kombináció, ha netán mást diktált volna a ráció.
.
Ilyen vicces kedvet adott a tavasz, mikor is rám talált a keresztség, s lettem én is hithű keresztyén. Annyiszor kerültem már emiatt kellemetlen helyzetbe, mintha valami titkos bűn nyomasztott volna, úgy éreztem, pedig ez nem az én, hanem a szüleim mulasztása volt, csak mert nem tartották fontosnak. Szerintem pedig az, és csak remélni tudom, hogy valamikor ezt a hibát, avagy bűnt, egyszer képes leszek nekik megbocsátani, hiszen immár ok nélküli a vádaskodás, ha már megtettem ezt a számukra jelentéktelen semmiséget. Nem haragszom rájuk, nem, csak egyszerűen nem bírom megérteni, hogy ha ennyire semmiség, akkor ugyan miért nem cselekedték meg? No, de mindegy. Fátylat rá!
.
Én lenni boldog kertész, virágként a virágok közt. Ások, gaztalanítok, vetek. S ha majd igazán kivirul, ásítok egy nagyot, igaz, de nevetek előtte is, meg utána is. S ha meleg lesz - adja az ég -, bemegyek a hűs szobába, s onnan nézek szerteszét. Apropó, a tojást tojó nyuszik hétfőjének közeledtével alig várom, hogy újra megmásszam a Kopaszt, hogy újra felvegyem a glóriám felét, s így búcsúztassam életem egyik leghosszabb telét.
.
Hollywoodoo - Forog a kerék

2010. január 27., szerda

Zimankó

Teljesen elfelejtettem blogot írni, pedig... A lényeg, hogy most eszembe jutott, így megteszem. Van egy felkérés, aminek küszködök eleget tenni. Úgy elmennék péntek este... de most ez nem fog összejönni. Majd, ha kinyílnak a virágok, zümmögnek a méhek, és csiripelnek a madarak. Zimankó van, és ezért sírva kérek bocsánatot, mielőtt ráfagy a szememre a könnycsepp! Üdvözlök azért mindenkit, aki ott lesz, s lélekben én is veletek.

2009. december 18., péntek

Egy cseppnyi láng


Találtam egy dalt és egy képet, már csak szöveg kell hozzá. Vagyok olyan szerencsés, hogy már élvezhetem a téli szünetet. Fáradtan kezdem, mert visszatekintve 2009-re, ismét megcselekedtem, ami megköveteltetett a lelkiismeretem által.
.
Ma részt vettem egy óévbúcsúztató ebéden, ahol úgy éreztem, része vagyok egy olyan közösségnek, ahol megbecsülik a munkámat. Persze tudom jól, nem rajtuk múlik, mennyire van lehetőségük megadni azt, amennyit érdemelnék. De emberséggel kárpótolnak és kedvességgel. Ki tudja megbecsülni, ez milyen sokat számít? Talán gazdagabb vagyok, mint sokan mások. Legalábbis így érzem.
.
Akár hóban ébred, akár nem,
legyen az ünnep boldog, békés, áldott...,
ki milyet szeretne!
.
Csondor Kata - Add tovább

2009. október 28., szerda

Túl magas?

Tudomány ide, vagy oda... nem akarom, hogy megszabják, mit olvasok. Szégyellem és sajnálom, hogy nem vagyok képes teljesíteni az ígéretemet. Miért érzem egyre határozottabban, hogy ez nem az én asztalom? Miért kell emiatt elkerülnöm azokat, akik eddig azt gondolták, viszem valamire.
.
Nincs nekem közöm egy befutott emberhez. Tanácstalan vagyok, de tanácsot sem bírok kérni. Utánaolvashatok a neten. De csak a de gyűlik az agyamban. Miért hazudtam? Szeretnék ott lenni? A kínvallatáson. Megmagyarázni a hazugságot, amit nem tudok, és mosolyogva visszamondani, amit nem akarok.
.
A legracionálisabb, leganyagiasabb hozzáállás szerint mocskosul azt kellene mondanom: majd írok, ha az előző munkám kevés jutaléka ki lesz fizetve. Vagy ne ígérjenek semmit, vagy ne várják, hogy én teljesítsem ígéreteimet. Ha így, őszintén felelnék, én lennék e mocskos világ tükörképe.
.
Ez nem a Sony Bravia reklám, csak hasonlít.

2009. október 27., kedd

Feltűnök hirtelen...

Nem talán tűntem el, hanem egészen biztosan, hiszen lelkem megnyugodott, s néminemű hétköznapi zűrjeit van ki szívesen benyelje. Ehhez nem kell net, nem kell fröcskölnöm világba ihlettúltengéseimet. Elég azt célirányosan arra borítani, aki üdvözíti azokat.
.
Önzőség talán, s egyrészt érzem a háttérszomort, hogy egy egész világnak van elvonási tünete belőlem, de nem szórhatom széjjel a lisztet, ha van esély arra, hogy kenyér süljön belőle. Ha érzem, értelme van annak, hogy vagyok, mert kellek, energiáim lekötődtek, alakul a szerepem a marionettvilágban.
.
216 polcnak vagyok gondozója, mely elhagyatottan sínylődött érezvén, hogy szükségtelen. Nem tudta már azt se, könyvtár-e vagy lomtár. Én pedig gondosan rendbeszedem, s már készül a leltár, hogy használhassa, akinek kell, s mondhassák: te voltál!
.

2009. szeptember 8., kedd

A hely

Be kell látnom, hogy többé nem ígérhetem: rendszeresen írok ide, mert más ütemben zajlik az életem. Nem lógok már annyit a neten, hogy a szemernyi időm temérdek részét blogírásra fordítsam. Azonban ami késik, nem múlik, így ha a mindenáron kibuggyanni akaró szavakat az elmondom hát mindenkinek érzésére váltom, itt teszem, s teszek rá, ki olvassa, ki nem. A lehetőség adott.
.
Minthogy az egyszer volt, hol nem volt hely, ahol egy fonák preferenciarendszernek köszönhetően - legalábbis az enyémhez képest - az olvasnivalók relatíve nyilvános használhatósági helye... nagyon beteg. Nincs abban az állapotban, hogy az ereiben szabadon áramolhasson a vér. A diagnózis alapján szükség van egy tisztítókúrára, hogy aztán fitten és fiatalosan álljon például az elé, aki tegnap érdeklődött: hogyan kölcsönözhet. Pedig hitelt nem adunk.
.
Ja, és egy kis hallgatnivaló. Ha még nem hallottad, klikkelj rá!

2009. augusztus 20., csütörtök

Kellett volna

Igen, tudom, hogy vannak elmaradásaim. Már ezer éve üzennem kellett volna - hisz rég elolvastam - hogy "annyira nem kontárkodtál bele, részemről oké". Másnak el kellett volna küldenem a kész munkámat annak ellenére, hogy tele van hibával... inkább rég ki kellett volna javítani és úgy elküldeni. De bizonyos postázandó képek ügyében is tartozásaim vannak.
.
No, majd pótolunk lassan mindent... Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.. Kezdődhetnek a dolgos hétköznapok. Na, jó, majd hétfőn:)

2009. augusztus 11., kedd

A tuti

Togetherségünk first momentumait töltjük, amikor még ugrálva örvendhetünk azon, hogy e hó 24-étől rabszolgává válhatunk. Miért is ne válhatna pedasszisztens egy ügyvitel szakosból, ha még tanár is... Nekem kutya kötelességem elfogadni, mert így van kitalálva a rendszer. A megszökszről már letettem. Kénytelen vagyok megszokni azt.
.
Különben meg Goethe is megmondta a tutit: ha valamin változtatni akarunk, előbb el kell fogadni azt olyannak, amilyen. Persze ez nem szó szerinti, de ő amúgy is németül mondta. Legalább helyben vagyok, és nem kell költenem arra, hogy tova legyek.

2009. augusztus 7., péntek

Elfelejtett szó

Tiszta ciki, hogy ilyen sokáig nem szólaltam meg. Vannak dolgok (blogok), amivel egyszerűen el van maradva a forrás.
.
LGT - Elfelejtett szó

2009. augusztus 6., csütörtök

elsőSegély

Ezzel véget ért a reménytelenségi hullám. Próbálnék írni frappánsan, de még nem fogtam fel. Aludni kell rá talán egyet. Vagy többet. Persze nem lettem milliomos, vagy ilyesmi, csak a pangás szűnt meg létezni. Talán. Mint amikor várjuk, hogy essen, és megérkeznek az első esőcseppek. Látva a felhőt, azt gondoljuk, mindjárt szakadni fog. De erre mégsem vehetünk mérget.
.
A módszer talán az, hogy éles határt húzni a valóság és az elérhetetlen között. Elfogadni a körülményeket a változ(tat)ás reményében. Bízni. És ezt kitartóan ismételgetni. Nem mondogatni, hanem érezni és tenni. A szavakat gázkamrába zárni, ahol nő a nyomás. Vajon elhalnak a gondolatok, avagy robbanni fog? Nem kell reménykedni! Lesz még rosszabb.

2009. július 21., kedd

Subi-dubi-dúú!


Az a részem, aki még tavaly nyár végén úgy nyilatkozott magáról az osztálytalálkozón, mint aki genetikailag és mentálisan is alkalmatlan arra, hogy boldoguljon a négykerekűvel, már a múlté. Hiába közlekedtem vonattal, kerékpáron vagy gyalog egész gyerekkoromban, valahogy nem volt meggyőző, hogy az autó az élet megrontója.
.
Még ha az is, az még nagyobb konokság, ha pusztán elvi okokból nem akarunk megtanulni vezetni, hogy legalább akkor használjuk eme képességünket, amikor szükségünk van rá. E képességünk kialakulásának az elutasítása amolyan nem írok nem olvasok... típusú csőlátásra vall. Mindenesetre köszönettel tartozom a csőszeműeknek, hogy voltak olyan nyíltak, hogy nem akadályozták meg, hogy megszerezzem nemcsak a hivatalos engedélyt, de a hozzá tartozó tudást!
.
Amikor elkezdtem, nem a papírért küzdöttem, mint sokan mások, akik csak a biztonság kedvéért nem vették meg az állítólag amúgy olcsóbb engedélyt, amely vásárlásánál nem kell végigülni, végigvezetgetni a kötelező órákat. Én azt tűztem ki célul, hogy tanuljak meg vezetni, de úgy, hogy azt ne utáljam meg. Azt kell mondjam, eddig sikerült!
,

2009. július 13., hétfő

Akkor is késünk, ha sietünk

Nincs időm, hogy rendbeszedjem az életem hiányosságait. Nincs, hogy aggódjak a forgalom miatt. Nincs, de mindig azt teszem, amit az adott pillanatban a legjobb tudásom szerint a helyesnek vélek. Sokszor téves, sokszor kevés, máskor épphogy sok. A blogenergia talán ürül, azonban ez nem vész el csak átalakul. Átalakul az egész életünk, s akkor is késünk, ha sietünk. Nem is filózok itt tovább, inkább igyekszem utolérni magam.

2009. június 30., kedd

Máshol


Most jön az, hogy eltűnök egy időre a világ szeme elől...

2009. június 27., szombat

Túl a másodikon


Tavaly óta sem nőttem bele a talárba, s a talárgyárosok sem találták fel a kisebbet. És akkor sem hiszem el, hogy túl kicsi lennék, ha már azt is átéltem valaha, hogy legelső iskolámba iratkozás környékén a boltosok adtak volna rám inkább pólyát, mint iskolaköpenyt. Azért attól már lényegesen nagyobb vagyok :)
.
Ha már összehasonlítás, akkor... egy éve sajnáltam, hogy a sok nyelvvizsgátlant is ki kellett várnom, s hogy miattuk nem lehet a szépséges vadiúj campusban az átvétel, hanem sportcsarnokban... Most a szép helyen volt, és csak a keményeknek volt lehetőségük rá! Mégis úgy érzem, az első ünnepélyesebb volt: első volt és rengeteg ismerős, akikkel éveken át... most ha voltak is, azoktól egy napszak választott el többnyire.
.
Igaz, hogy most mi voltunk a hab a tortán, s épp ezért is maradhattunk a végére, de a sarokba szorítva sokkal intenzívebb volt a morajlás, mint a szózat. A hivatalosan is építészeti világcsoda pedig működtette a folyékony légkondit, amit talán csak szoknunk kell... És ezt végképp nem fejtem ki itt, mert túl sok volt ahhoz képest már a panasz, hogy ez alapvetően egy csodálatos és megismételhetetlen nap volt, amit némi extra erőfeszítéssel, de együtt tölthettem olyan emberekkel, akik igenis nagyon fontosak nekem. Gratulálok! De tényleg :)

2009. június 16., kedd

remÉlek

Atyaég, de régen írtam ide! Mintha elfelejtettem volna... Igen, volt amikor... pedig sokszor eszembe jutott, csak.. Bárcsak észre se venném, hogy lezárul valami, bárcsak könnyedén átlépnék rajta, hogy aztán nevetve nézzek vissza: ez is megvolt. Ideje lenne már végre, nagyon ideje lenne kezdeni valamit, ami más, mint ami eddig volt: ismeretlen. Hisz ebben nőttem fel.
.
Mint ahogy idegen volt sokak számára a húsz évvel ezelőttitől eltérő világ. Talán szerencsésebbek voltak, akik gondolkodtak, sejtették és várták az újat. De nem hibáztathatjuk azokat sem, akik elfogadták az akkori körülményeket, s megpróbáltak abban boldogulni. Nehéz lehetett, akiknek netán sikerült is. (Megjegyzem: én már az ismeretlenbe szocializálódtam, így nem tartozhatok se ide, se oda. Ez is mekkora könnyebbség!)
.
A korábban dicsőítettek bűnösökké váltak, mert teljesítették kötelességüket (és még többet is). Amit korábban önként és büszkén vállaltak, lesüllyedt kelletlen kötelesség szintjére. Azonban amíg a világ világ, az embernek folyamatosan szembe kell néznie elvárásokkal. Ha újak jönnek, nem tudhatjuk, hogy a tegnapi tetteink megfelelnek-e a holnap elvárásainak.
.
Könnyű - nehéz, szép és egyszersmind nevetséges hallgatni a lelkiismeretre. Könnyű, mert később teljes nyugodtsággal hivatkozhatunk rá, hiszen az akkori tudásunk szerint megfelelően jártunk el. Nehéz, mert az időközben bekövetkező változások hatására megbánhatjuk tetteinket. (Végülis: az is valami, ha őszinte!) Szép, hiszen ha lépéseink helyesnek bizonyulnak, attól erkölcsi glóriánk nemesbedik. Nevetséges, mert ettől a sok nyavalyás mérlegeléstől elszalad mellettünk, aminek nem kéne. Megyek is, szaladok!
.