Folyton kimegy a fejemből, hogy nem mindenki profi gépíró, akinek e-mailt írok. Aki tud gépelni, annak fel sem tűnik, mennyi előnnyel jár, és a gépelni nemtudóknak milyen gyötrelmes lehet a neten való levelezés, vagy bármilyen művelet, amihez meg kell találni egyesével azokat a fránya billentyűket, amik mindig ugyanott vannak, mégis, mintha bújócskáznának. Elnézést kérek tőlük, rendszerint figyelmen kívül hagyom ezen tulajdonságukat az embereknek.
Egyszer kellene elszánni magukat úgy igazán, hogy megvívják ezt a háborút.. (Csatának nem nevezném, minden karakter bevésése egy csata, úgyhogy az egész folyamat inkább háború.) Ezt már rég megnyertem, simán kiismerhető az ellenfél, előlem egy karakter sem rejtőzhet el!
Persze az emberek alapvetően különbözően gondolkoznak, mást és mást látnak legyőzendő akadálynak. Van, aki dartsban verseng (ebből Ámor is gyakorolhatna), van, aki inkább kötöget, énekel.... és felsorolhatnék itt a végtelenségig mindent, a fókavadászattól a gyermekláncfűzésen át a fűzfánfütyölésig, akkor sem érnék a végére. Addig jó, míg csatázunk, ha véget ér egy háború, ne sokáig tetszelegjünk a győzelem örömmámorában, mert vagy csak szimplán furán néznénk ki, vagy mert könnyen hátbatámadhatnak, vagy egyéb.
.
