Csütörtökön újra útra keltem, régi-új barátnőm színházba hívott, de a késő nekem túl késő volt, próbáltunk nyomulni hétre, de a színházasok hatra alkudták a jegyünket, így sajnos a felolvasók társaságától nem búcsúzhattunk el, de láttuk őket is. Bár cselesen, de telve volt a felolvasó udvar, alig jutott szék az épphogy bepottyanóknak.
.
Péntek: a kollégisták ekkor már valószínűleg hazamentek. Hiába a hírnév, valószínűleg inkább könyveket olvastak otthon, kevesebben voltak e nap. Igazából rosszabbra számítottam, és nem hogy elfogadható, de kifejezetten érdekes volt a sok szó, amit hallgattam volna még egy darabig.
.
Eztán bevallom, kicsit zavarosan éreztem magam, mert sejtéseim támadtak a jövőm iránt, mert sejtelmem sem volt, hogy helyes-e egyáltalán, hogy vagyok, hogy ott vagyok. Gondoltam, abban a millió emberben ott bujkálnak ismerőseim, akikkel nem fogok összefutni, mert sötét volt már, a fejek pedig többnyire mámorosak, ha mástól nem a zenétől. Zsúfolt volt a tér, de vidám. Szerettem volna én is vidorkodni még jó sokáig.
.
Ghymes - Azért ne bánkódjál:
