Atyaég, de régen írtam ide! Mintha elfelejtettem volna... Igen, volt amikor... pedig sokszor eszembe jutott, csak.. Bárcsak észre se venném, hogy lezárul valami, bárcsak könnyedén átlépnék rajta, hogy aztán nevetve nézzek vissza: ez is megvolt. Ideje lenne már végre, nagyon ideje lenne kezdeni valamit, ami más, mint ami eddig volt: ismeretlen. Hisz ebben nőttem fel.
.
Mint ahogy idegen volt sokak számára a húsz évvel ezelőttitől eltérő világ. Talán szerencsésebbek voltak, akik gondolkodtak, sejtették és várták az újat. De nem hibáztathatjuk azokat sem, akik elfogadták az akkori körülményeket, s megpróbáltak abban boldogulni. Nehéz lehetett, akiknek netán sikerült is. (Megjegyzem: én már az ismeretlenbe szocializálódtam, így nem tartozhatok se ide, se oda. Ez is mekkora könnyebbség!)
.
A korábban dicsőítettek bűnösökké váltak, mert teljesítették kötelességüket (és még többet is). Amit korábban önként és büszkén vállaltak, lesüllyedt kelletlen kötelesség szintjére. Azonban amíg a világ világ, az embernek folyamatosan szembe kell néznie elvárásokkal. Ha újak jönnek, nem tudhatjuk, hogy a tegnapi tetteink megfelelnek-e a holnap elvárásainak.
.
Könnyű - nehéz, szép és egyszersmind nevetséges hallgatni a lelkiismeretre. Könnyű, mert később teljes nyugodtsággal hivatkozhatunk rá, hiszen az akkori tudásunk szerint megfelelően jártunk el. Nehéz, mert az időközben bekövetkező változások hatására megbánhatjuk tetteinket. (Végülis: az is valami, ha őszinte!) Szép, hiszen ha lépéseink helyesnek bizonyulnak, attól erkölcsi glóriánk nemesbedik. Nevetséges, mert ettől a sok nyavalyás mérlegeléstől elszalad mellettünk, aminek nem kéne. Megyek is, szaladok!
.
