Felkeltem, kinézek az ablakon és látom, hogy a börtön ablakába ragyogón süt be a nap.
.
Amikor tegnap hajnalban a fodrásznak mondtam, hogy Nyugat konferenciára megyek, azt gondolta, valami EU-s dologról lehet szó, de aztán elmagyaráztam neki. Mielőtt még egyszer megkérdezné az illető, hogy a szervezéssel volt-e valami probléma: közjegyzőként is azt mondanám, a szervezésben nem találtam kifogást.
.
Attól félt, hogy kevesen leszünk, hogy elpárolgunk, hogy nem figyelünk... Még egy véletlen telefoncsörgés sem volt. Minden előadó megtette a magáét, még ha némelyikükre azért rá is férne egy kis retorikai tréning. Igaz, sok volt ez így egy huzamban, főleg az ebéd utáni részekre bírtam kevésbé figyelni. Ahogy az egyik előadó mondani szokta: ilyenkor ebéd után sokkal hasznosabb lenne aludni egy órácskát. Ez nyilvánvalóan nem kivitelezhető... Az ebédnél volt egy kis káosz, de még elviselhető.
.
Kicsit hosszúra sikerül ez a bejegyzés... Egész nap jól éreztem magam, de ha a vége jó, minden jó elvét figyelembe veszem, akkor nem biztos, hogy olyan fenomenális volt. Persze egyszerű lenne mást okolni a történtekért, valójában én vagyok a hibás, amiért megbíztam az ígéretében és nem indultam, indultunk rögtön az állomásra.
.
Akkor nem láttam volna meg, hogy milyen ragyogón süt be a nap a börtön ablakába, mert még napkelte előtt útnak indultam volna. Ehhez már tényleg semmi köze, igazán felkelhettem volna. De mindenki aludt, amikor hazaértem, és mindenki aludt, amikor kelnem kellett volna.
