Hazajött az Angliány, s vele családostul végigdagonyáztuk a kertet, ahol kövek alatt nyugszanak a kiváltságukat vesztett evilágiak. Mosolyogva néznek ránk a túloldalról, ahogy karöltve bóklászunk a vésett kövek között. Elfelejtünk dacosnak, makacsnak, haragosnak lenni, nyavalyogni a világ baján... Nem érezzük magunkat végesnek, mert e körben hisszük csak igazán: van remény, van kiút! Anélkül, hogy kimondanánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése